Nyomtatás



Lengyelországi Magyar Egyesület
     Wspólnota Węgierska w Polsce

A lengyelországi magyar közösség helyzete

A Lengyelországban letelepedett magyarok elsősorban lengyelekkel kötött házasság révén kerültek/kerülnek Lengyelországba, nem alkotnak nemzeti kisebbséget. Számuk néhány százra becsülhető Lengyelország-szerte. A legtöbb vegyes család tartja a kapcsolatot Magyarországgal, az ott lakó családdal, barátokkal. Vannak esetek, amikor a gyermekek munkavállalás, házasságkötés révén visszaköltöznek Magyarországra.

A multinacionális cégek térhódításával, a globalizáció előrehaladtával, különösen az EU-csatlakozást követően sok magyar jön Lengyelországba az anyacége kiküldöttjeként, vagy önállóan megpályáz munkát ilyen cégeknél, de legtöbb talán az ösztöndíjas, ezen belül EU-ösztöndíjas, akik egyetemi vagy posztgraduális, többek között a doktori fokozat megszerzésére irányuló képzésen vesznek részt, vagy pédául gyakornokként dolgoznak lengyel kormányhivatalokban. Nem egyszer Lengyelországban maradnak az iskoláikat itt végző és itt felnőtt diplomata gyerekek is.

A magyarok népszerűségnek örvendenek a lengyel társadalomban, ezzel együtt az időnként felállított népszerűségi rangsorban Magyarország általában nem szerepel az elsők között.
 
A Magyarországot népszerűsítő nagyobb, elvileg mindenki számára nyitott vagy meghívott vendégekhez címzett rendezvényekhez a magyarok egyesületének nem állnak rendelkezésére megfelelő anyagi források, de kitűnően ellátja ezt a feladatot a varsói Magyar Kulturális Intézet, illetve a magyar nagykövetség széles körű programszervezéssel, különösen a nemzeti ünnepeink alkalmából, mivel van lengyel kötődése mind 1848. március 15-ének (Bem tábornok révén), mind 1956. október 23-ának (1956. június – Poznan és a lengyelek széles körű segélyakciója a forradalom kitörése után). Ezeken a rendezvényeken a helyi magyarok is aktívan részt vesznek.

Formalizált magyar egyesület létrehozását a magát „Magyar Kolóniá”-nak nevező, állandó jelleggel Varsóban élő és rendszeresen találkozó, ma 60–70 évesekből álló magyarok közössége határozta el 1994-ben. Ma is ők alkotják az egyesület „magját”, a hétvégi iskolát látogató gyermekek szüleivel együtt. Többségük közép- és felsőfokú végzettségű.

Az Egyesület a lengyel egyesületi törvény értelmében került megalakításra és a cégbíróságnál be van jegyezve. Nem rendelkezik tagszervezetekkel. Gyakorlatilag a varsói és a Varsó környéki magyarokra alapoz, azonban meg kell jegyezni, hogy Gdanskban és Krakkóban az egyesületünkhöz kötődő magyar klubok komoly munkát folytatnak. A székhelye a varsói Magyar Kulturális Intézet mindenkori címe, irodával nem rendelkezik, alkalmazottja nincs. Az egyesület apolitikus, világnézeti szempontból semleges beállítottságot képvisel, nyitott a nem-tagok felé is.

Az egyesület legfontosabb feladatának a Lengyelországban élő magyarok közössége és azok leszármazottai közötti emberi-társas kapcsolatok kialakítását és fenntartását, az egyesület tagjainak mindennapi életében felmerülő problémák megoldásához a segítségnyújtást, a magyar nemzeti identitástudat, a kultúra és az anyanyelv megőrzését, valamint a népeink közötti barátság hagyományainak folytatását tekinti.

Az érdeklődés az egyesületi rendezvények iránt közepesnek minősíthető, a szervezéssel pedig mindig ugyanaz a néhány ember kénytelen foglalkozni. Az idősebb generáció ereje fogyatkozik, a fiatalok pedig el vannak foglalva a családdal, a munkával. A legtöbben a nagykövetség égisze alatt, általában a nagykövetségen tartott évenkénti októberi műsoros, koktél jellegű „kolónia találkozóra” szoktak eljönni. A számos, esetleg csak ideiglenesen itt élő magyar fiatalnak az interneten külön zárt levelező rendszere van, ezen keresztül tartják egymással a kapcsolatot, időnként összejönnek vacsorázni éttermekben, piknikre.  

Sajtóval az Egyesület nem rendelkezik. Viszont néhány éve havonta megjelenik egy Hírlevél a mindenkori konzul szerkesztésében. Ebben a nagykövetségi diplomaták szöveges-képes összeállításokban részletesen beszámolnak a fontosabb eseményekről, államközi látogatásokról, rendezvényekről. A Hírlevél helyet ad szükség esetén közérdekű híreknek a hétvégi iskolával vagy az egyesületi rendezvényekkel kapcsolatban is. Közzéteszi a Lengyelországban született magyar állampolgár gyerekek nevét, valamint a különböző forrásokból származó, magyar tudást igénylő aktuális álláslehetőségeket is. Ezt a Hírlevelet e-mailen megkapja minden magyar állampolgár, aki bejelentkezett a konzulátuson és közölte e-mail címét.

Az egyesület a lengyel államtól nem kap támogatást. Az egyesületi programokhoz a varsói Magyar Kulturális Intézet díjmentesen rendelkezésre bocsátja helyiségeit. A tagok társadalmi munkában járulnak hozzá a programok szervezéséhez. A meghívott előadók többsége társadalmi munkában fogadja el meghívásunkat, nagy felkészülést igénylő esetekben igyekszünk szerény honoráriumot biztosítani. A meghívott vendégek honoráriumának és egyéb, pl. a hétvégi iskolával kapcsolatos költségek fedezésére az elmúlt években évi 2000–3000 euró közötti támogatást kért és kapott az egyesület szerződéses alapon a szórvány magyarság támogatásával foglalkozó illetékes magyar intézménytől.

A Lengyelországi Magyar Egyesület a Magyar Kulturális Intézet és a nagykövetség támogatásával hétvégi magyar iskolát működtet, amely akkreditáció nélkül, honismereti szakkör jelleggel működő, a szervezők, oktatók és tanulók önkéntes részvételén alapuló képzési forma. Az iskola hivatalos felügyelője a mindenkori konzul. Október elejétől június közepéig minden második szombaton van foglalkozás a Magyar Kulturális Intézet termeiben 10.30–13.30 között 3–4 korcsoportban (óvodások, alsó tagozatosok, felső tagozatosok és esetleg középiskolások). Az évzárót nyár-nyitó egyesületi piknikkel összekötve szoktuk tartani. A foglalkozásokat főként a Varsói Egyetem Magyar Tanszékén dolgozó tanárok vezetik. A történelemórákon megemlékeznek a fontos történelmi eseményekről, felkeresik a varsói magyar emlékhelyeket, minden évben jön a Mikulás, műsoros karácsonyi összejövetelre kerül sor egyesületi szinten, és farsangi álarcos gyermekműsor is szokott lenni. Az iskola pedagógiai vezetője rendszeresen részt vesz a győri Nyugati Magyar Tanár- és Óvodai Képzésen.
Az iskolát látogathatja minden itt élő (szülőkkel kiküldetésben levő, illetve itt letelepedett magyar származású) magyarul tudó gyermek. Az iskola nyitott olyan lengyel gyerekek számára is, akik hosszú ideig éltek Magyarországon, és a magyar kultúrával, a magyar nyelvvel tartani kívánják a kapcsolatot.  A gyermekek száma 20–30 között mozog, beleértve az óvodáskorúakat is. Dominálnak a vegyes házasságban született gyermekek, az itt dolgozó magyar házaspárok gyermekei, de vannak harmadik generációs „unokák” és harmadik világbeli diplomata gyerekek is. A gyerekek szívesen jönnek az iskolába, barátkoznak egymással, ami alapján feltételezhető, hogy majd később is tartani fogják egymással a kapcsolatot, megőrzik a nyelvet, a Magyarország, ill. a magyar kultúra iránti érdeklődést. Ezért ez a tevékenység az egyesület legfontosabb missziója.
 
Próbáljuk megvalósítani az iskola mellett a „szülők iskoláját” is, azaz hasznos elfoglaltságot biztosítani a gyermekekre várakozó szülőknek is, például meghívni érdekes előadót.

Az egyesület rendezvényeire rendszeresen meghívjuk a Lengyel–Magyar Baráti Társaság magyarul tudó tagjait, a magyar tanszék diákjait és az átmenetileg itt lakó magyarokat is.

Kiemelendő esemény volt az utóbbi években, hogy a varsói Szent István-templom egy magyar festőnő jóvoltából megkapta védnöke, Szent István királyunk nagyon jól sikerült portréját, majd ereklyéjét is, továbbá az, hogy egy éve magyar katolikus pap költözött Varsóba, és a hívők havonta egy vasárnap délután magyar nyelvű istentiszteleten vehetnek részt.

Az utóbbi évek legfontosabb rendezvényei:

Igen jelentős az egyesület tagjainak vidéken kifejtett tevékenysége, például 2011-ben a magyar forradalom 55. évfordulója alkalmából tagtársaink 11 varsói és vidéki (Słupsk, Podkowa Leśna, Grodzisk Mazowiecki, Wrocław, Szczecin, Gliwice) rendezvény társszervezői, illetve résztvevői voltak.
Az egyesület elnöke részt vett a Magyar Diaszpóra Tanács 2011. november 17-i parlamenti alakuló gyűlésén.

Jövőbeli elképzelések:
– Közösen a Lengyel–Magyar Baráti Társasággal, a Magyar Kulturális Intézettel, a Magyar Tanszékkel és a nagykövetséggel az ezer éves közös magyar–lengyel történelem megismertetése a magyarokról elnevezett iskolákban és a magyar emlékhelyekkel rendelkező kerületek iskoláiban dolgozó történelemtanárokkal.
– A hétvégi magyar iskola továbbvitele.
– Integrációs kirándulások, tavaszi piknik szervezése.
– Funkcionális, az igényeket minden szempontból kielégítő honlap és levelezőrendszer kialakítása a gyors kommunikáció érdekében, hogy például a bárki által ad hoc felvetett közös programjavaslatokra gyorsan lehessen reagálni és azt megvalósítani.

Támogatást továbbra is igénylünk pályázatok formájában a Bethlen Gábor Alaptól.
Támogatás nélkül, csak adakozásra alapozva, nem tud az egyesület hatékonyan  tevékenykedni, nívós vendégeket (előadókat) Magyarországról meghívni, tekintettel a Lengyelországban élő átlagos magyar anyagi helyzetére, illetve a szponzorok hiányára. 

Az aktív vezetőségi tagok e-mail címe:
 
Engelmayer Ákos: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.  
Gedeon Márta:     Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.      
Pasternak Éva:     Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 
Szabó Éva:          Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.      
Kiss László:           Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.      

Levélcímünk:
 
Wspólnota Węgierska w Polsce
00-009 Warszawa, ul. Moniuszki 10

Engelmayer Ákos elnök
Varsó, 2011. november