Észtországi Magyarok Munkácsy Mihály Egyesülete
                       Mihály Munkácsy nim. Eestimaa Ungarlaste Ühing

Az észtországi magyar közösség gyökerei

A sztálini Szovjetunió kis időkülönbséggel megszállta mind Észtországot, mind Kárpátalját, ezáltal újra közös sorsra kényszerítve észteket és magyarokat. A különbség annyi volt , hogy az észtek formailag minimális államiságot élvezhettek. Ennek egyik jelemzője az egyetemi szintre is kiterjedő anyanyelvi oktatás lehetősége, amely a kárpátaljai magyaroknál az ungvári egyetem magyar tanszékére volt korlátozva.
A magyar középiskola elvégzése után Magyarországon továbbtanulni lehetetlen volt, a helyi ukrán és orosz egyetemeken pedig versenyképtelenek voltunk. Eljutott azonban hozzánk a hír, hogy Észtországban a tartui egyetemen magyarul is lehet felvételizni. E hírtől felbátorodva indult el az első próbálkozó, a középkori magyar diákok nyomdokain Észtországba, ahol szívesen fogadták, segítették, bátorították. A kis észt nép tudatosan élt a lehetőségekkel, soha nem tört meg a szovjet megszállás alatt, és minden alkalmat kihasznált az ellenállásra. Így vált a kárpátaljai magyarok támogatása és befogadása a közös ellenállás jelképévé, és Észtország a kárpátaljai magyarok kulturális mentsvárává.
Ay 1970-80-as években volt úgy , hogy a tartui egyetemeken egyszerre 40-50 magyar diák tanult, ezek külön kis közösséget képezve osztoztak örömben – bánatban. Ezek a diákok a diploma megszerzése után visszamentek Kárpátaljára, de sokan családot és egzisztenciát teremtve letelepedtek Észtországban.
Így érünk el a 80-as évek végére mikor megindult a nemzeti öntudatra ébredés és mindnyájunk örömére megingott a SzU. Ez a folyamat Észtországban talált a legtermékenyebb talajra, és legkevesebb elfojtásra. Így történhetett meg, hogy 1988. őszén a „ Daloló forradalommal” szinte egyidőben felmerült a lehetőség az észtországi magyarok közötti eddig spontán létező kapcsolatok törvényes keretek közé terelésére.

Az egyesület megalakulása
1988-ban a SzU bomlásának idején egyszerre szükség lett arra, hogy ez a kis magyar közösség bejelentse magát, mint az észt függetlenséget támogató hivatalos szervezet.
Ekkor alakult meg az Észt Népfronttal majdnem egyidejűleg az észtországi internacionalista front, mely magát az Észtországban élő ún. másnemzetiségűek érdekvédelmi szervezetének nyilvánította. Ez egy szovjetpárti szervezet volt, teljesen átlátszó észtellenes politikával.

Erre reagálva jelentek meg egymás után a különböző nemzetiségi egyesületek, melyek között a zsidó után a második a magyar volt. Egy maroknyi magyar : Bizinger József, Asszonyi István, Asszonyi Erzsébet, Asszonyi András, Lőhmus Judit, Strömpl Judit, Suba Sándor és Anna, Szirkó Ferenc és Éva, Jana Árpád és Ljuba , Talur Katalin és Bán István 1988. november 5-én Tartuban megalapította a Munkácsy Mihály Észtországi Magyar Kulturális Egyesületet.
Ekkor a hivatalos adatok szerint 241 magyar élt Észtországban. A hivatalos bejegyzés november 12-én történt meg, amikor is megszületett az első hivatalos magyar egyesület a Szovjetunióban, mivel a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség bejegyzését egy éven keresztül szabotálták a hatóságok.
- Hogy miért Munkácsy? - Mert számunkra egyike volt azoknak a magyaroknak, kinek magyarságához nem fér kétség, s akárcsak mi, ő is Kárpátalja szülötte.
- Hogy miért kulturális? - Mert az akkor érvényes törvények szerint más nemzeti egyesületet nem lehetett volna hivatalosan bejegyezni.
Az alapszabályban viszont súlyt fektettünk az érdekvédelemre, tehát a 'kulturális' szót mi tágabb értelmében használtuk, beleértve a politikai tevékenységet és érdekvédelmet is. Helyzetünket és lehetőségeinket kihasználva célkitűzéseink között szerepelt a kárpátaljai magyarság helyzetének és problémáinak tolmácsolása a szabad világ felé.

A tagság
A fizetőtagok száma 2010-ben még 35 magát magyarnak valló felnőtt, hozzájuk tartoznak a gyerekek (kb 40), valamint még kb. 10 olyan személy, akik csak ritkán vesznek részt az egyesület életében, s nem fizetik rendszeresen a tagsági díjat.
Ma már a magyarság három generációjáról beszélhetünk. Az első generáció - az ún. áttelepültek - korhatára a 40 és a 60 év között van.
A második és harmadik generáció már itt született, s többségük vegyes házasságban.
Az első nemzedékhez tartozók tartják magyar identitásukat, amelynek egyik fontos kifejezője a nyelvtudás. Magyarságát Észtországban mindenki büszkén hirdeti. A legtöbb egyesületi tagot elkíséri észt vagy orosz házastársa a magyar összejövetelekre. Ezek a nem magyar házastársak tiszteletben tartják a magyar gyökereket, sőt egyesek közülük még tevékenyebbek is, mint magyar férjük (ez inkabb a nőkre jellemző).
Külön ügyelünk arra, hogy ezek a magyarul gyakran nem tudó emberek jól érezzék magukat köztünk, ne érezzék a kitaszítottságot amiatt, hogy nem értik a közös nyelvet, ami ezeken az összejöveteleken mindig a magyar.
A második és harmadik generációnál a magyar nyelvtudás már nem kötelező velejárója a magyar identitásnak. A magyartudás és magyar identitás egyértelműen a személyes kapcsolatokra épül, tehát azok a gyerekek beszélik anyanyelvünket, akiknek megadatott, hogy rendszeresen és hosszabb időn keresztül lehettek magyar közegben Kárpátalján vagy Magyarországon.
Az egyik érettségiző fiatalember szépen fogalmazta meg identitása lényegét: “A magyarok soha nem adják fel gyökereiket. Nem számít az, hogy milyen jól tudja valaki a nyelvet, fő az, hogy érezze, hova tartozik.” Ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy a magyar-orosz családokban, érthető módon, a magyar identitás nagyobb tért hódít, mint a magyar-észt családokban, de még itt is sokat számítanak a személyes kapcsolatok. Az egyik magyar édesanya, akinek felnőtt fia apja után észtnek jegyeztette magát azzal az indokkal, hogy ők kevesebben vannak, lánya viszont a magyar mellett döntött nagymamájahoz fűződő erős kötődése folytán.

Az egyesület feladatai
1999. tavaszán az újrajegyzés alkalmával egyesületünk megváltoztatta nevét az Észtországi Magyarok Munkácsy Mihály Egyesülete névre, amely jobban kifejezi az egyesület lényegét.
Egyesületünk elsősorban érdekvédelmi szervezet. Ez azt jelenti, hogy tagjaink közös érdekeit védi kifelé: együtt reagálunk a különböző nehézségekre, amelyeket a változó körülmények hoznak. Ugyanakkor fontos egy belső érdekvédelem - a szolidaritás. Az, hogy valaki tagja az egyesületnek, segíti magyar nemzeti identitását megtartani, és gyermekeinek átadni. Segít kapcsolatot tartani az anyaországgal, amely különösen fontos a gyerekek számára. Nem az a célunk, hogy egy olyan gyerek, akinek az apja magyar, az anyja pedig észt vagy orosz, feltétlenül csak magyar akarjon lenni, hanem az, hogy tudja: honnan származik az apja, milyen az a nép, amelynek vére egy kicsit benne is csörgedezik, hogyan hangzik a nyelv, melyet nagyszülei és azok elődei használtak, hogy büszkén és tudatosan vállalja az apját is.
A már idézett fiatalember a következőképpen fogalmazta meg a hármas identitás lényegét, amivel megcáfolta, hogy a különbözőségek feltétlenül belső konfliktusokhoz vezetnek. “Észt állampolgár vagyok, itt születtem, ez a hazám. Az anyanyelvem orosz, mert edesanyám orosz, ugyanakkor apám révén magyar nemzetiségű vagyok. Bennem mindez így szépen elfér.”

Eszközök
Az egyesületnek két központja van: az egyik Tallinnban, a másik Tartuban. Az elmúlt évek során ez a két központ váltakozó intenzítással tevékenykedett. Az elején Tartuban folyt aktívabb társasági élet, mert itt voltak olyan korú gyerekek, akik igényelték a foglalkozást. Rendszeresen működött egy vasárnapi iskola. Az utóbbi néhány évben Tallinnban folyt aktívabb egyesületi élet. Itt rendszeresen megtartották a péntek esti összejöveteleket, foglalkoztak a gyerekekkel.
A kapcsolattartásban fontos helye van a rendszeres magyar nyelvű istentiszteleteknek. Haláláig id. Asszonyi István református lelkész végezte a szolgálatot, akinek négy gyermeke közül három élt Észtországban. Halála után a svédországi Molnár Veress Pál lelkész viseli gondját az észtországi magyar hivőknek.1997. őszén megalakult az Észtországi Magyar Gyülekezet, amely tagja az Északi Magyar Gyülekezet Szövetségének.
Évente legalább négyszer van olyan országos rendezvény, amelyre összegyűlik a tagság nagyobb része. Ezek a március 15., a húsvét, Szent István-nap, az október végén szervezett finnugor rokonsági napok, és a karácsony. Több éve tartunk vidám farsangi ünnepséget is.
Nagyon fontos helyet foglal el az egyesület életében a kapcsolat Magyarországgal és a környező országokban működő magyar egyesületekkel. Eddig még minden évben sikerült legalább rövid időre magyarországi táborba vinni a gyerekeket. A felnőttek közül néhányan rendszeresen részt vesznek a svédországi Önképzőkör nyári táborában.
Az egyesület 1989-től tagja az Észtországi Kisnemzetek Szövetségének, Bán István 1999-től annak alelnöke, együttműködünk több észtországi etnikai kisebbséget egyesítő szervezettel, észt-magyar, finnugor társasággal.
Szoros kapcsolatot tartunk a világ más tájain működő magyar egyesületekkel (elsősorban a környező országokban: a Svédországi Magyarok Országos Szövetségével, a Finnországi Magyarok Egyesületével, a Litvániai Báthory Szövetséggel, a lettországi magyar egyesületekkel). Egyesületünk alapító tagja a NYEOMSZSZ-nak.

De miért akar egy Észtországban élő fiatal ma magyarnak megmaradni?
Az egyik kisfiú (12 éves, és észt iskolába járt) erre a következőképen válaszolt: "Ott (Magyarországon) minden ismerős, jobban megértem, amit mondanak vagy csinálnak." Aztán egy kicsit gondolkozott és hozzátette: "Meg szebb is."

Talán éppen azért szebb, mert ismerős?

Amennyiben felkeltettük érdeklődését, további értékes információkért látogasson el (kissé elavult, de felújítás alatt álló) honlapunkra.